Kamarás Klára tanár, festő, író, költő. Pécsett született.  Évtizedek óta Letenyén él. Küzdelmes életét átszövi az ember és a művészetek szeretete, tisztelete, a tanítás vágya és nem utolsósorban az alkotómunka.
Első kötetei csak 2006-ban jelentek meg.
Az elbeszéléseket tartalmazó Arcok a múltból és az Ólomból szőni pilleszárnyat  válogatott versei után  2008-ban megjelent az Álmok útján című kötet, melyben verseket, elbeszéléseket olvashatunk és a szerző színes képi világában gyönyörködhetünk.
Kamarás Klára most egy kisregénnyel lepett meg bennünket. Az Anica című regény különleges élményt nyújt az olvasónak. Történelmi és érzelmi viharokat, igazságokat tár fel, miközben úgy érezzük, hogy magunk is részesei vagyunk a cselekménynek.
A történet a XX. század  elején kezdődik egy dél-európai  kisvárosban. Hőseinek sorsát fantomként kíséri végig Herr Franz, a zsugori kocsmáros jelenléte – miközben hamis, gátlástalan, puhány vagy megértő, de tehetetlen figurák elevenednek meg előttünk.
Anica, a jó képességű, dolgos főhős életét sorscsapások kísérik, pedig nem vágyik sokra, csak összetartó családra. Gyökértelenség, vegyes házasságok mételyezik meg a különböző nációhoz tartozó szereplők életét.
A megrázó történet Magyarországon ér véget.
Anica a határhoz érkezve megkérdezi a kocsist:
– Hová viszel minket?
– A partra, a határhoz.
– A partra. Milyen partra? Duna? Tisza? Száva? Mindegy is. Csak újra               együtt legyen a család.

     Péter Erika

Kamarás Klára
ANICA
.
Révai Digitális Kiadó kft

117 oldal.
Ár: 1100 Ft

Megrendelhető: zlatibor32@gmail.com , vagy kamaras@kalaka.com